A GRÁL ÉLŐ VALÓSÁG!

Az emberben ott szendereg egy mindeddig ismeretlen nézet, a Grál nézete. A rózsakeresztesek szerint a földi élet igaz célja nem más, mint ennek az elemnek a fölébresztése, hiszen ebben rejlik a megszabadulás útja. Az ősi Grál-legendák még ezekben a viharos és bizonytalan időkben is sokak szívét megérinthetik, hiszen arról tanúskodnak, hogy ezt az ősi belső ösvényt még ma is – sőt mindenekelőtt ma – be lehet járni. Az, hogy az ösvényt be lehet járni, nem jelent mást, mint hogy a mai kereső – éppúgy, mint Artúr király Kerekasztalának lovagjai – részesülhet a magasabb világban.
Ha a Grál üzenetét színes képekben adták is át az emberiségnek, a Grál ettől még nem mese. Élő, vibráló valóság, még modern korunkban is. Mi nem rajongással közeledünk ehhez a valósághoz. A Grál olyan távlattal bír, amelyet fel lehet és fel is kell tárni az endúra megfontolt gyakorlata segítségével. Ez a földi érdekek és törekvések feladását jelenti, miután kapcsolatba kerülünk Isten szellemével, az Egyetemes Gnózissal.

A Grál kelyhét anatómiailag három plexuskör (idegfonat) jelöli: a gége-, a tüdő- és a szív-plexuskör. A szent kehely felső részét a gégerendszer képezi, a kehely szára a tüdőkön nyugszik, s e kristályserleg talpa a szívszájadékban áll. E menyegzői serleg elkészítésének lehetősége tehát mindenkiben megvan.


Némán és időtlenül hangzik a Logosz hívása az anyagban elsüllyedt lelkekhez.

Az örökkévalóság újra és újra beereszkedik az időbe. Emberemlékezet óta szüntelenül megnyilvánul, s eposzok, mondák, evangéliumok, dalok, legendák, elbeszélések, mesék és hagyományok alakjába öltözik. Ezek pedig az ember magas származásáról, az időbe való beleveszéséről és a visszaút hősies kereséséről szólnak.

Honnan ered a Grál, és miből keletkezett?

A Grál nem egy tárgy. Olyan szellemi valóságot jelképez, mely világosságerejét a szívbe sugározza, és közvetlenül a lélekhez szól.

A Corpus Hermeticumban ez áll a 7. könyvben (1): ”A mélységbe küldött egy nagy krátert (keverőedényt), telve a szellem erőivel, és egy hírnököt bízott meg, hogy hírül adja az emberek szívének: Merüljetek bele ebbe a kráterbe ti lelkek, akik képesek vagytok rá; ti, akik hisztek és bíztok abban, hogy felemelkedtek Őhozzá, aki ezt a keverőedényt a mélységbe küldte; ti, akik tudjátok, hogy mi célból lettetek teremtve.”

János evangéliumában olvassuk, hogy a keresztre feszítés után hogyan ütött sebet Jézus oldalán egy zsoldos a lándzsájával. A sebből vér és víz folyt ki, melyet egy kehelyben fogtak fel. Középkori iratokban Longinust gyakran vaknak ábrázolják, akit a sebből csöpögő vér újra látóvá tesz. Így válik a pogány zsoldos megtértté, az új hit követőjévé. Vaksága az Isten szellemétől való elkülönülést jelképezi. Krisztus vérétől felébred benne az ősemlékezés. Kigyógyul tudatlanságának állapotából, és bejárhatja az isteni élettérbe visszavezető utat.

Az Arimathiai József által a Grálban összegyűjtött vér és víz az isteni asztrális illetve éteri erőket jelképezi. Ha a tanuló kész beengedni ezeket a szent eledeleket – ami csak egy új életvitellel lehetséges –, akkor kigyógyulhat vakságából.

A klasszikus Grál-legenda, melynek alapján Richárd Wagner az operáját komponálta, a középkorból maradt ránk. E történet szerint a Grál-kehely eredetileg az Utolsó Vacsora kelyhe, vagy az a tál, melyben Krisztus vérét felfogták. Arimathiai József segítségével került napnyugatra. Chrétien de Troyes (~1135–1183) „Perceval”-jában arról adnak hírt, hogy Arimathiai József, „Krisztus egyik tanítványa” hogyan fogta fel a Jézus sebéből kicsorduló vért egy edényben, melyet aztán a szent lándzsával együtt a Pireneusok földjére vitt. Attól fogva a Grált a Grál-várban őrizték.

Vajon még ma is létezik a legendás edény? Az elmúlt évszázadokban a finom- és durvaanyagi síkok közötti átmenetek folyamatosabbak voltak, mint mostani megkristályosodott korunkban, mikor a gondolkodás is elanyagosult. Akkoriban annak a tudata, hogy a leírhatatlan nem pusztán jelképesen, hanem időnként konkrétan is kötődhet egy tárgyhoz, általában sokkal inkább élt az emberekben, mint ma. Még ebben a hagyományban éltek és tevékenykedtek a középkorban a katárok és a templomosok, akiknek a neve elválaszthatatlanul egybefonódott a Grál fogalmával. Montréalp de Sos-ban, a Grál-vár alatt egy kis barlang falán megcsodálható a Grálnak egy régi megmintázása. Egy kelyhet ábrázol, egy lándzsát, vércseppeket és a Napot.
Az anyagban való kapcsolódásnak e módja a modern ember számára már csak nehezen követhető, és ehhez még számos olyan veszély is társul, amely misztifikáció, valamint tévhit miatt keletkezik. A megváltás útján járó mai jelöltet mindenekelőtt annak a ténynek kell mélyen áthatnia, hogy az anyag az ámítás világa. A szent Grálhoz vezető időszerű úton, melyet a Rózsakereszt Szellemi Iskolája ma mutat nekünk, kizárólag a szellemlélekről van szó.
A Grál, Krisztus vérének gyűjtőedénye az eredeti lelket jelképezi. Ennek a léleknek kell a Szent Szellem – a szent eledelek – edényéül szolgálnia. Ezt a Grált kell a jelöltnek saját szívében felfedeznie és megvalósítania. Akkor a rejtélyek tanulója, akárcsak Parsifal, a „szent Grálhoz vezető úton” találtatik. Az út egy bizonyos pontjától kezdve megújult léleklénye alkalmassá válik arra, hogy Isten szellemét felvegye. Részesül a Grál-testvériségben, és gyakorolhatja hivatását. Saját magában fedi fel a Grált, és a megváltásra szomjazó emberiségnek oszt a szent eledelből, melyet megújult lelkének szabad volt befogadnia.

A Grál-vár a kereső számára nem egy düledező, középkori vár valahol a Pireneusokban. A múltnak ezek a tanújelei legfeljebb ösztökélhetik őt, de nem ezek életútjának céljai. A Grál-vár a modern ember számára a megújító energia tere, melyet teljes mértékben a szellemi fejlődésre irányuló lelkek közössége tart fenn.
A Szent Grált azok a Földön élő emberek képezik és hordozzák, akik belső harcuk és megtisztulásuk révén már megtalálták azt. Ebben az élő Grálban fogják fel és árasztják szét az emberiségre a kozmikus Krisztus megújító energiáját.
Aki kapcsolatba kerül ezzel az erővel, az örömmel fogja üdvözölni, befogadni, és erről fog tanúskodni.

A Grál a találkozás területe, az a rezgésterület, ahol egy magasabb, teljesen anyagtalan oktáv csendül fel. Ez a valódi antianyag, a vákuum az ellentétek világában. A Grál nem ereszkedik le egyszerűen a mennyekből. Meg kell szabadítani, életre kell hívni. Habár a megszabadító erő mindenütt jelenlévő - s így átjárja a háromdimenziós univerzumot is -, Földön kívüli energia-mezőként mégis határozott alakot kell felvennie, hogy segíthessen az embereken. A Grálnak gyújtóponttá kell válnia a fent és a lent között.
Egyrészt beszélnek egy tévelygőket kereső földöntúli segítségről. Másrészről ott az ember, aki belülről megtapasztalta elveszett fiúságát. A szereteterő segítsége és a megszabadulását kereső ember lépésről-lépésre közeledik egymáshoz. A hasonló a hasonlót vonzza. Egy bizonyos pillanatban közös pontban, egy gyújtópontban találkoznak. Akkor aztán a Gnózis, az első kézből származó Isten-ismeret folyamatszerűen kezd megnyilvánulni az emberben. Azonban már jóval ezelőtt létezett egyfajta kapcsolat, egy még nem tudatos kölcsönhatás, mely a Gnózisra való érzékenységből eredt. Ez nem misztifikáció, se nem kísérletező fontoskodás. Ez tiszta, magas szintű, tudományos valóság. Ez az atomok rezgésének kérdése, melyek újra a szellemi esszencia hordozójává válnak. Ez a megnyilvánuló ötödik éter. Természetesen ez nem minden további nélkül következik be, hanem a transzmutáció folyamataként, amit a transzfiguráció követ.

A Grálnak sok szempontja, nézete és formája van. Mindig a jelen pillanatban nyilvánul meg, mégsem magyarázható ebből a világból. Ez egy közbenső Krisztus, egy modern bárka. Nincs az időhöz kötve, hanem egy mindenütt jelenlévő éterikus erő, kozmikus energia, a Gnózis segítő megnyilvánulása, az élet kapuja. A Grál hatóköre nincsen korlátokhoz kötve; a Grál az élő lélek-emberiség területéről származó rezgés. Mindazoknak megnyilatkozik, akikben tudatosul megtört valóságuk, és arra vágynak, hogy a teljes valóságot felismervén eggyé váljanak vele. A Grál a mennyei hajó, még korunkban is! Mindenkit fel akar üdíteni, s rá akar mutatni életük értelmére. Azt akarja, hogy felismerjék, s megismerteti magát az emberek tudatával.

Ezért megy a Grál is keletről nyugatra, a fény területéről a sötétség országaiba. Jel az idő éjszakájában. Akik keresik, megtapasztalják, hogy mélységes lélekkapcsolatban állnak sok más keresővel, aki szintén úton van. Aki pedig még nem keresi a Grált, arra ugyanolyan mélységes lélekkapcsolatban várnak.
A Grál gyökerei az időn kívül vannak. Végtelen hosszú idő óta hív, és határtalan türelemmel vár mindenkire. Az igazság, a valóság nem az, amit erről gondolnak. A csillagok, bolygók, világok, elemek, atomok, magok - már felfedezve vagy még ismeretlenül - mindig az időben voltak. Az ember csak akkor „fedezte fel” őket, amikor tudata érzékennyé vált rájuk.
A küldöttek, bölcsek, evangéliumok, szellemi iskolák, Grál-legendák mind az örökkévalóság megnyilvánulásai az időben. Aki ezeknek megnyitja szívét, abban tudatosul, hogy mi teremtésének a célja. Az a lényeg tehát, hogy tudatossághoz jussunk.

Most már feltehetjük az alapvető kérdést – és ez a kérdés alkotja a kapcsolódási pontot a Grál-misztériumhoz –, hogy vajon létezik-e híd a tökéletesség és a tökéletlenség világa között. Létezik-e olyan szféra, birodalom vagy dimenzió, amelyben az örökkévalóság és a mulandóság egyidejűleg jelen van. Ez tulajdonképpen nem lehetséges. Egy kicsit örök, egy kicsit tökéletes és egy kicsit átmeneti vagy kicsit tökéletlen – ez lehetetlen. Nyilvánvaló tehát, hogy két alapvetően elkülönített életterületről van szó.
Mégis létezik egy olyan átmeneti térség, amelyben rövid időre ez a két világ együttműködhet. Ez a birodalom egy lüktető mozdulatban nyilvánul meg, s azután megint visszahúzódik. Az örökké létező terület tökéletes lényei bizonyos ritmus szerint összekötik magukat az átmeneti életterület lakóival, hogy felemeljék őket az élet magasabb síkjára.
A bölcsesség nagy tanítói, Buddha, Zarathusztra és Jézus megépítették, megerősítették és megmagyarázták e két világ közötti hidat, hogy ezzel az emberiséget szolgálják. Így áldozták fel tiszta vérüket. Megmutatták az utat, és életükkel tanúskodtak róla. Feltárták a két világ közötti kaput. Az általuk épült szellemi hidat még most is fenntartják azok, akik tiszta szavaikkal és tiszta cselekedeteikkel követik őket.
Ez a híd egy csoda. Sok legendában ezt az örökkévalóság és az idő közötti – szinte lehetetlen –időleges kapcsolatot Grálnak, kehelynek, keverőedénynek nevezik, amelyben az időt és az örökkévalóságot összekeverik. Ez egy tér, egy védett életterület, egy harmadik természetrend, amelyben a kereső lélek megtanulhatja, hogyan kell megtalálni az ellentétek világán át vezető utat, amelynek végén meglelheti az örökkévalóságot.
A különböző Grál-legendák leírják, hogyan indulnak útnak a Grál-lovagok, hogy véghezvigyék hőstetteiket. Ez a kép ma is ugyanannyira időszerű, mint évszázadokkal ezelőtt. Ám a mai emberiség már nem képes oly könnyen észlelni a tökéletesség világát – saját végső célját. Érzékszervei nincsenek ráhangolódva. Ennek ellenére tapasztalja, hogy kell lennie valami másnak, ám mivel világos képet nem tud róla alkotni, ez folyamatosan izgatja és keresésre ösztökéli. Szeretné tudni, mi az élet célja, és hogy – magát is beleértve – miért kell oly sok embernek reménytelenül szenvednie. Gyanútlanul ered útnak, akárcsak Parszifál, ám útja mindenképpen keresztezi egy Grál-lovag útját.
Szép ez a történet, telve nagylelkűséggel és vitézi bátorsággal, tragédiával és csodákkal is. A mód, ahogy elbeszélték, tetszik is a lélek egyik részének, a földi résznek, amely így szól: Igen, ezek aztán valóban hősök voltak! Artus, Lancelot, Parszifál és Galahad. Ó, bárcsak visszajönnének! Ebben a szellemben nőttünk fel: a hősök mindig más emberek voltak, sohasem mi magunk. És aztán sarkon fordulunk, és csordogál tovább az életünk: eszünk, iszunk, alszunk. Esetleg a szabadságunkat felhasználjuk arra, hogy elutazzunk azokra a helyekre, ahol állítólag a mítosz valaha megtörtént.
Ebből a szempontból nézve, a monda csak egy szórakoztató történet lenne. De nem erről van szó! A monda üzenetet is tartalmaz, olyan üzenetet, amely a történet minden kristálylapocskáján átcsendül. Az ember életének történetéről van szó, az életében megnyilvánuló keresés beléje vésődött tényeiről, eszményeiről, bátortalanságáról, felfedezéseiről és csalódásairól. Mit keresett egykor? És mit keres most, a gyors gépek és a műanyag korában? Életének egész hajtóereje ugyanaz, mint a Grál-lovagoké.

Ez magyarázza a sokoldalú segítségnyújtást és a Grál alámerülését - napjainkban is. A földi embert, mint a VALÓDI EMBER hordozóját és beburkolóját a Grál valósága elé állítják. Megérti-e ezt a misztériumot? Azzal kezdi-e, hogy a Grált önmagában és nem valahol kívül keresi? Hermész ezt a kérdést a De Castigatione Animae (A lélek okulására) című művének 12. fejezetében így válaszolja meg: „Saját lényedet, nézeteit és alakjait illetően, ó lélek, igaz ismeretekre kell szert tenned. Ne hidd, hogy van egyetlen megismerendő dolog is, ami rajtad kívül található. Amit meg kell tanulnod, az mind benned van.”

Rózsakereszt Krisztián azt a tudást és egységet keresi, amely a tiszta, nyitott szívből ered. A szívben található ugyanis az a pont, mely a halhatatlan ember életére nyíló kaput jelenti, ez képezi az összekötő tagot a régi és az új élet között. Ebben a pontban – az ősatomban vagy szellemszikra atomban – nyugszik befalazva az új, halhatatlan ember teljes fejlődési terve. Ebből a tervből kell az új egységnek kifejlődnie és felépülnie.
Miért nem a fej alapján? – kérdezhetnénk. Azért, mert a fej nem rendelkezik ezen belső érintési pont fölött, és csupán visszatükrözi azt, ami a szívből felszáll. Ezért aki a szellemi úton akar továbbhaladni, annak helyre kell állítania a fej és a szív eredeti egységét. Az anyagra irányított gondolatok áramát meg le kell csendesíteni. A gondolkodás megtisztításán túl a szívből felszálló és a vérben hatásossá váló új erőre is pozitívan kell válaszolni. A bukott természet és befolyásainak spontán elutasítása révén ugyanis új erők szabadulnak fel a szívben, amelyek jó irányban befolyásolják a gondolkodást.
Az így megújuló gondolkodás az új, halhatatlan életre irányul. Ez is egy folyamat, amely időt és teljes figyelmet követel. Fejnek és szívnek egy nézeten kell lenniük, és ugyanazon az alapon kell egymáshoz kapcsolódniuk. Ha ez az eset áll fenn, akkor együtt egy Grál-kelyhet képeznek, amelyben fel lehet fogni az új erőket. Logikus, hogy itt egy mélyreható kapcsolatfelvételi folyamatról van szó, amelynek hatalmas kisugárzása van.
A mikrokozmosz szívében ekkor egy Grál-kehely keletkezik, egy üvegtenger. Az erről a rejtélyről szőtt elbeszélések hangsúlyozzák, hogy mennyire finomak és sérülékenyek az ezzel kapcsolatos folyamatok. Fonák gondolkodás vagy visszás cselekvés egy csapásra megsemmisítheti a tiszta fényből álló csillogó kelyhet. Ez bizonyára sokszor meg is történik, mielőtt a megszabadulást kereső ember egy szétzúzhatatlan Grál-kelyhet alkotna.

A Grál felkutatására irányuló „keresés” független az időtől: ez az igazság keresésének egyetemes jelképe. Az örök igazságé, mellyel minden embert szembesítenek, amikor eléri személyes lehetőségeinek végső határát. Így volt ez a középkorban, és így van ma is. Ám időközben az emberiség – és vele minden egyes ember – jó vagy rossz irányban továbbfejlődött: felfelé, az isteni szellem elérése felé, vagy lefelé, egyre jobban beletemetkezve az anyagba.
Minden történelmi korszak különleges, új lehetőségeket kínál, ugyanakkor azonban jól meghatározható korlátokkal is rendelkezik, amelyeknek a múltat kell kirekeszteniük. Nincs értelme pusztán azért áttörni ezeken a korlátokon, hogy olyan dolgokra lelhessünk a múltban, amelyek vélhetően a jelenben is ugyanúgy megvannak. Hiszen csak az igazság nem változik, habár úgy tűnik, minden percben más. Az emberiséget újra és újra hívják, hogy a teremtés tudatos résztvevőjeként csatlakozzon a megújulás folyamatához.
A jelenkor Grálja sem azonos tehát a századokkal korábban létezővel, s a jövőbeli Grál sem lesz azonos a maival. A Grál lényege azonban nem változik, és csak ez a lényeg segíthet a keresőnek abban, hogy élete ösvényén előrehaladjon. Egyik Grál legenda csodálatosabb és jelképeit tekintve tisztább, mint a másik, a keresőt mégsem viszik egy tapodtat sem előbbre, ha a bennük rejlő üzenetet nem képes bensőleg megérteni, és nem próbálja meg megvalósítani saját életében.

A Grál titkait csupán azoknak tárja fel, akik teljes szívükből készek arra, hogy e megújító erővel történt találkozásuk alkalmával levonják a következtetést. Aki az utat valóban járni akarja, annak ma is megvan rá a lehetősége. A Grál, amelynek gyökerei az idő világán kívül erednek, mindenkit hív és vár, végtelen nyugalommal, hogy majdan az örökkévalóság kapuihoz vezethesse őket.